
Kriszti barátnőm masszőr, Budapest és Dunaújváros között ingázik és tele van vendégekkel. Tudom, mennyire imádja a munkáját, azonban ez a munka bármennyire is feltölti Őt, valljuk be, néha megterhelő és fárasztó is lehet. Találkozásunk alkalmával, olyan kezelést kapott, amit eddig még nem ismert…
Kértem Krisztit, hogy mondja el a megtapasztalását:
Egy sorsszerű (más szerint talán véletlen) folytán egy egész hétvégét tölthettem egy csodás nőcsapattal. Nagy szeretettel és humorral fogadtak, ami igazán jólesett.
Első perctől imádtam, hogy mindannyian különlegesek, valami olyat élnek, ami nem hétköznapi.
Olyannal foglalkoznak, ami a láthatatlan tartományba tartozik… amiben én is hiszek!
Tudtam, hogy ezen a hétvégén itt mindenki feltöltődve megy majd haza és folytatja az életét.
Én pedig pont erre vágytam. Teljesen feltöltődni! Egy ideje éreztem, hogy csinálok mindent… de mégis “elfogyok” lemerülök benne….
És jött a Bars kezelés. Drága új barátnőim boldogan ajánlották fel nekem segítségüket a Barssal.
Minden bizalmam az övék volt, amikor felfeküdtem a masszázs ágyra, ahol időszakosan egyszerre ketten is kezeltek!
Első perctől éreztem, hogy megnyugszom.
A fejemben a gondolatok elhalványodtak, majd végre valahára csend volt bennem. Nagyon-nagyon megnyugtató érzés volt. Alig érintették a fejem, de bennem óriási kiegyensúlyozódások, sóhajok és érdekes érzetek folyamata zajlott. A belső nyugalmam kaptam meg úgy, hogy azt érzetem végigsimogatták a lelkem, kifújták óvatosan a félelmeim, sérelmeim, fájdalmaim… érdekes érzés volt. Nagyon meghitt. Teljes volt és hiánytalan.
Úgy voltam fáradt, hogy szikráztam az energiáimtól VÉGRE!
Megdöbbentett mennyire le voltam merülve a kezelés előtt. Úgy gondoltam ez normális. Csak akkor éreztem meg mennyire fásult és fáradt voltam előtte, amikor befejezték a kezelésem.
Fantasztikus lehetőség a belső rend eléréséhez!